A TEÁTRISTA GYŰRŰ tulajdonosai
A Teátrista gyűrűAz alapítvány és az intézmény vezetése 2001-ben döntötte el, hogy a felújított színház tiszteletére, a benne folyó művészi munka megbecsülése jeléül díjat alapít. A díjat évad végén egy művész veheti át, aki a színház saját produkciójában kimagasló művészi teljesítményt nyújtott. A döntést a kuratórium javaslata alapján a zsöllyetulajdonosok titkos szavazással hozzák meg.
A díj egy fehérarany gyűrű, a színház lógójával és brill-kövekkel kirakva. Jeszenszky Sándor ötvös munkája.
A TEÁTRISTA GYŰRŰ tulajdonosai:
Varázsdoboz
A jubileumi, 2003/2004-es évadban a Dunaújváros Színházáért Alapítvány a közönségdíj mintájára szakmai díjat is alapított "Varázsdoboz" néven.
A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza társulatainak tagjai egymás közt hozzák meg a döntést titkos szavazással, hogy véleményük szerint az adott évadban ki nyújtotta a legeredményesebb művészi teljesítményt. (Tehát nem egy alakítás, egy szerep megformálása, hanem egy évad teljesítménye a döntés alapja.)
A díj egy ezüst doboz, melyet adománylevél kíséretében vehet át egy prózai színész és egy táncművész az évad végi ünnepségen.
Az alapítás évében a 15 éves Iskolaszínházi Társulat tagjai közül
Kiss Attila,
az 5 éves jubileumát ünneplő Dunaújváros Táncszínháza társulatából
Lőrincz Máté,
a 2004/2005-ös évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Pataki Dezső,
a 2004/2005-ös évadban a Bartók Táncszínház tagjai közül
Bálint Péter,
a 2005/2006-os évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Sashalmi József,
a Bartók Táncszínház tagjai közül
Móri Csaba,
a 2006/2007-es évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Baksay Erika,
a Bartók Táncszínház tagjai közül
Suplicz Mihály,
A 2007/2008-as évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Lapis Erika,
a Bartók Táncszínház tagjai közül
Suplicz Mihály
A 2008/2009-es évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Csadi Zoltán,
a Bartók Táncszínház tagjai közül
Szerecz Róbert
A 2009/2010-es évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Gasparik Gábor,
a Bartók Táncszínház tagjai közül
Tóth Boglárka
A 2010/2011-es évadban a Bartók Kamaraszínház tagjai közül
Farkas Erik,
Szerecz Róbert
kapta.




















