Jakab Csaba színművész a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett. Ezt követően a szolnoki Szigligeti Színház társulati tagja volt, majd a Józsefvárosi Színház és a Budapesti Kamaraszínház társulatában játszott. Színházi szerepei mellett számtalan játékfilmben, tévéfilmben láthatták a nézők, továbbá kiváló szinkronszerepeiről is ismert.
Az interjú során nyilatkozott a színészi pályájáról, a Bartók Kamaraszínháznál eltöltött éveiről, valamint az ősbemutatót megelőző próbafolyamatról.

Mi vonzott a színház felé? Mikor döntötted el, hogy színész leszel?
Igazából nem is én döntöttem el, hanem az élet hozta így. Volt egy osztálytársam, akinek az apukája egy polihisztor volt. Szavalókört szervezett, a délutánonként megtartott „szeánszok” nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy végül ezt a mesterséget válasszam. A színészet révén kapsz egy esélyt arra, hogy megismerhess és belebújhass más „emberek” bőrébe, engem ez mindig is érdekelt.

Régóta játszol a Bartók Kamaraszínházban. Miért, illetve kinek a „hatására”, hívására jöttél Dunaújvárosba játszani?
Tulajdonképpen ez is egy véletlen. Pályámat a szolnoki Szigligeti Színházban kezdtem.  Ezt követően elkerültem Budapestre. Ahol a Józsefvárosi Színház és a Budapesti Kamaraszínház társulati tagja voltam. Visszatekintve nagyon szerettem Szolnokon dolgozni. Fantasztikus társulattal játszhattam együtt, hihetetlen sokat tanultam. A Bartók Kamaraszínházzal elsőnek a szolnoki színház révén kerültem kapcsolatba, amellyel többször vendégszerepeltünk Dunaújvárosban. Smuk Imrét ekkor ismertem meg. Ezt követően felhívott engem, hogy volna-e kedvem csinálni egy kurzust az itteni társulattal, Ráckevei Annával és Eperjes Károllyal együtt. Szituációkat, helyzetgyakorlatokat csináltunk közösen. Én a saját tapasztalataimat adtam át. Így kerültem el Dunaújvárosba.

Melyik volt számodra a legemlékezetesebb előadás, legemlékezetesebb alakításod itt a színházban?
Smuk Imre által színpadra állított Tartuffe című előadás. Véleményem szerint, ez egy nagyon jól sikerült produkció volt. Ekkor már világosan láttam, hogy azok az emberek, akik itt dolgoznak a Bartók Kamaraszínházban nagyon is komolyan veszik a színház ügyét. Ezt követően minden évben kaptam meghívást a színháztól.

Maros András Hulladék című színművének ősbemutatója pénteken lesz. Milyenek voltak az első benyomásaid a próbafolyamat kezdetén? Hogyan érzed magadat ebben a darabban?
Eleinte furcsán éreztem magamat. Túl azon, hogy ez egy kortárs darab az én életemben hihetetlenül aktuális témát dolgoz fel. Nekem van három gyermekem, két fiam és egy lányom. A lányom élsportoló volt. Hasonlóan a darabban szereplő fiúhoz ő is nagyon tehetséges volt, de sajnos egy baleset következtében fel kellett adnia a sportkarrierjét. A darabban az egyik fő konfliktusforrás az apa be nem teljesült álmából adódik. Ami neki nem sikerült sportolóként azt a fián keresztül akarja megvalósítani. A fiúnak azonban más tervei és vágyai vannak. Az előadás egyfelől a generációk közötti ellentétekről, a meg nem értésről szól.

Hozott számodra valami újat, kihívást az apa karakterének megformálása?
A legnehezebb feladat egy színész számára, ha önmagát kell eljátszania. Ennél nagyobb kihívás nincs. Az én olvasatomban Maros András darabja egy szomorú történet. Lendvai Zoltán azonban más szemszögből közelítette meg. Akkor lesz jó ez az előadás, ha sikerül megtalálni azt a vékony határvonalat, ahol a tragikusnak nevezhető életutak, sorsok egyszer csak komikussá válnak. Nagy kíváncsisággal és izgalommal várom a bemutatót. 

Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kívánok az előadáshoz!