Nagyon erős olvasmány
élményem volt a Nero még középiskolás koromban, nagy izgalmasnak és érdekesnek
találtam. Annak ellenére, hogy a történet közel kétezer évvel ezelőtti korban
játszódik olyan aktuális, mai témákat feszegető mű, ami a mai kor emberei
számára is aktuális kérdéseket tárgyal. Kosztolányi gyönyörűen fogalmaz,
költőien írja le az emberi kapcsolatokat és a különböző drámai helyzeteket. Nagyon
örülök, hogy az Anna című
rendezésemet követően lehetőségem adódik megrendezni ezt az irodalmi toposzt. Ebben
az előadásban azokkal az alkotókkal és színészekkel dolgozom együtt, akikkel
létrejött az Anna Karenina színpadi
változata.
A
legérdekesebb és a legizgalmasabb színházi feladatok közé tartozik az, amikor
egy olyan műből hoznak létre színházi produkciót, amelyet más műfajban, jelen
esetben regényben írtak meg. Mennyiben tekinted kihívásnak a regény színpadi
adaptációját?
Egyrészről nagyon
nehéz feladat egy regényt színpadra állítani, mert nagyon sok olyan leíró rész
van benne és narratíva, amit nehéz képekben megjeleníteni. Sokkal több mindent
mond el egy regény a figuráiról, a szereplőiről, amit nehéz „átemelni” a
színpadra. Ezért kell olyan színpadi formát találni, amelyekben meg tudnak
szólalni. Nem lehet az egyes szereplőket csupán kiragadni a regény szövetéből,
hanem el kell őket helyezni egy sajátos színházi atmoszférában. A formát kell
megtalálnunk, ahol a regény által felvetett képek, az emberi kapcsolatok és
pillanatok felszínre tudnak kerülni és szerves részét tudják képezni az
előadásnak. Másrészről nagy szabadságot ad, bátrabban elrugaszkodhatunk a
megírt szövegtől, változtathatunk az adott szituáción, ha úgy gondoljuk, hogy
ezáltal többet meg tudunk mutatni az adott figura jelleméből.
A
regényben Nero életútját, sorsának „véres költővé” alakulását több térben és
időben elkülönülő esemény határozza meg. A te színpadi adaptációdban melyek
azok a főbb események, amikor Nero már, mint korlátlan hatalommal rendelkező
zsarnokká alakul át?
Nero az egész
életét arra teszi fel, hogy költő, művész legyen. Be akar kerülni abba a
bizonyos „másik világba”, aminek egyetlen valós hírnöke Britannicus. Mindent
ezért áldoz fel, sőt elpusztítja a körülötte lévő embereket is, mire azonban a
legközelebb kerülne ehhez a vágyott állapothoz elpusztítja önmagát is. Hol
válik véres költővé a történet folyamán? Véleményem szerint, amikor eljut arra
a pontra, hogy saját szülőanyja, jelképes értelemben véve a „szülőföld” ellen
merényletet követ el. Nero ebben az esetben azt pusztítja el, aki által ő is
létezik, és ez végérvényesen megváltoztatja őt.
Az eddigi próbákból, a játéktér kialakításából azt lehet feltételezni, hogy a januári bemutatón a nézőközönség nem a hagyományos értelemben vett dramatikus szöveg színpadra állítását fogja látni, hanem egy olyan előadást, ahol hangsúlyt kap a vizualitás, a képekben való gondolkodás. Pár gondolat erejéig tudnál beszélni a produkció főbb rendezői elveiről?
A színpadi tér egyrészt a klasszikus színházi hagyományokra épül. A tér egyik központi eleme a görög színházi atmoszférát „megidéző” félkör alakú emelvény, amire három forgó elemet helyezünk el. Az előadásban a ciklikusság érzékeltetését nagyon fontosnak érzem, a történet napfelkeltekor indul Nero születésével majd napnyugtakor, a halálával ér véget. Ezért is lett a műfaji megjelölése, a drámai kórusmű napkeltétől napnyugtáig. Célunk az, hogy az előadás egy összművészeti színház legyen, olyan eszközök segítségével, mint például az élő zene, az emberi hang, a kórus megjelenítése, ezzel is visszautalva a klasszikus színházi hagyományokra.
Mikor lennél elégedett az előadással?
Akkor lennék elégedett, ha a néző úgy távozna az előadásról, hogy gondolkodásra tudom ösztönözni. Én színészként és rendezőként is azt vallom, hogy a színház folyamatos kommunikáció alkotók és közönség között. Mi egy közös játékra hívjuk a nézőket, a játéktér és a nézőtér összeolvadása is ezt a célt szolgálja. A közönséget próbáljuk kiragadni a hagyományos színész - néző viszonyból.
